Kedves Barátom!
A hírlevél, nevéből, műfajából adódóan híreket, esetünkben pályázatokkal, pályázati lehetőségekkel kapcsolatos híreket, eseményeket próbál az olvasó figyelmébe ajánlani. Nem túl érdekes hírek, izgalmukat az adhatja, ha találunk benne a számunkra megpályázható lehetőséget és ezáltal vissza nem térítendő forráshoz juthatunk.
Jelen hírlevelünk talán legizgalmasabb híre az amely annak a lehetőségét vetíti előre, hogy 2017 közepéig kiírnak minden pályázati lehetőséget, amelynek a megjelentetését, kiírását 2020-ig tervezték. Ez azt jelenthetné, hogy az elmúlt közel kétéves várakozás után, hirtelen pályázati kiírások özönébe kerülhetünk.
Hasonlóan érdekes lehet a vidékfejlesztési pályázatok beharangozása, várható megjelenése, indulása.
Sokakat érdekelhetnek az energetikai lehetőségek. A következő fél éven belül ezek megjelenése is várható, vagyis az Otthon melege program keretében a családi házak korszerűsítésére megjelenő pályázat , illetve a vállalkozások energetikai fejlesztéseit támogató kiírások. Ezekről is olvashatnak hírlevelünkben.
A fenti pályázatoknál a pályázóknak hazai versenytársakkal kell megküzdenie a vissza nem térítendő forrásokért. Léteznek azonban olyan pályázati lehetőségek is amelyek közvetlen brüsszeli forrásnak nevezhetők, amelyek eléréséért, az európai unió bármely tagállamából pályázhatnak. Ha hasonlatot akarnék mondani, akkor a hazai ötös lottót és a már nálunk is elérhető euro jackpotot említeném. Hírlevelünkben megtalálható az a hír amely a közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségeket bemutató központ létrehozásáról szól.
Két rövid hírben számolunk be várható pályázati könnyítésekről.
Sokszor korszerüsítünk, egyszerüsítünk, alakítunk át termelési vagy gyártási folyamatot, nem is gondolva az innovációra, fejlesztésre. Van akinek érdekes lehet a K+F+I pályázati lehetőség is.
Tekintettel arra, hogy az elmúlt, kicsit hosszúra nyúlt várakozási időszakban Önnek is változhattak a tervei, körülményei, szerencsés lenne az elmúlt pályázati uborkaszezont és a várható pályázati dömpinget egy-egy tervező beszélgetéssel elválasztani egymástól!
Kérem, hogy szánjon néhány percet hírlevelünk átfutására.
E-mail: redli.redli@gmail.com
Hívjon a 06-20/6693824-es telefonszámon!
Üdvözlettel;
Rédli László
Hírek